Új Gazdik írták
Kedves Attila! 2017.02.06.
Minden gond nélkül hazaértünk, Sobri kutya aludt, illetve hang nélkül figyelt.
Itthon azonnal bejárta körbe a területet, megugatta a szomszéd kutyát, amikor az rá ugatott, egyébként egy hangja sincs.
Igazából az első pillanattól úgy viselkedik, mintha mindig itt lakott volna.
Köszönöm.
K Péter
|
Kedves Nagy Úr!
Tüneményes a kutyus! Igazi energiabomba, órákon át bírja megállás nélkül. Szemmel láthatóan nagyon jól érzi itt magát, bár a kertnek még csak egy kis részét sikerült felfedeznie (2.000 m2 áll rendelkezésére, el fog tartani egy darabig, míg ezt belakja). Rengeteget mozog, folyamatosan ugrándozik, futkározik, élvezettel próbálja kergetni a macskákat. Zsivány kutyával is jól alakul a kapcsolatuk, most éppen a bejárati ajtónál alszanak egymás mellett. Mostanáig nem hagytuk őket egyedül, a kicsit bezárva tartottuk a saját kennelébe, most vannak kint kettesben először. Figyeljük őket, kíváncsi vagyok, hogyan viselkednek egymással. Zsivány nem bántja egyébként, egy napig szörnyű barátságtalan volt vele, ami miatt aggódtam is, de tegnap már jobban eltűrte, ma pedig egy kicsit még játszott is vele, s előfordul ugyan, hogy rámordul, de tisztán nevelési célzattal. Meglesznek ők békében egymással.
Még egyszer köszönöm a fogadásunkkal kapcsolatban tanúsított rugalmasságát, s minden tanácsát és megjegyzését.
Krisztina
|
Tisztelt Attila!
Nagyon szépek a kutyái és nagyon jól vannak tartva, gratulálok hozzá.
Kicsit még körülnézek komondor tenyésztőknél. Ön volt az első akinél jártunk.
Nagyon szépen köszönöm az eddigieket, még jelentkezem bárhogy döntök.
Beáta
|
Tisztelt Nagy Attila Úr!
Nagyon szépen köszönjük a képeket!! Gyönyörűek!!
Ismételten nagyon szépen köszönjük a friss képeket és a videót, bearanyozta az esténket!!
Ádám
|
Szia Attila !
Azért zavarnálak, mert meg szeretném kérdezni, hogy mivel fürdessem meg a Ginát ?
Amúgy minden oké, úgy néz ki rendben át vészeltük a fogváltást. Láttam az új jövevényeket remélem sok örömöd lesz velük. GRATULÁLUNK !!
Előre is köszönöm !
Üdv : Joci !
|
Kedves Attila!
Kisgesztelyi Harcos Gusztiról (Gazsi) néhány frissebb kép...
Továbbra is szép, okos, ügyes, erős és szeretetre méltó. fantasztikus kutya. Már látszik rajta, hogy bátor kutya lesz belőle. Már az első napon mindent és mindenkit meg akart ismerni, semmitől nem fél.
Üdvözlettel : Péter
|
Kedves Attila,
Köszönjük, megkaptuk a törzskönyvet. Gubanc csodálatos kiskutya! Természetesen küldünk majd képeket időről időre!
Gubanc egyszerűen imádni való! Okos, helyes, kedves, szeretetteljes, fantasztikus kiskutya!
Csatoltam két képet, majd megpróbálom megállítani egy pillanatra, hogy úgy is lefotózzam, de egyelőre ez nem nagyon megy:
(Szertelen és bohókás, de így imádjuk:)
Ági, Ádám, Barnus, Gergő
|
Kedves Nagy Attila!
Már beszéltünk párszor telefonon és a szüleim jártak is Önöknél egyszer, de még mindig nem szánták el magukat az újabb kutyavásárlásra . Mindig volt komondorunk, de mióta pár éve az utolsó elpusztult, nem vettünk újat. Édesapámnak közeleg a 60. születésnapja és arra gondoltam, hogy ajándékba vennénk neki egy kutyát. A Jellem nevű kutyájának a kiskutyája érdekelne elsősorban, szüleim látták őt és nagyon tetszett nekik, az lenne a kérdésem, hogy mikor fogja ismét pároztatni őt, vagy melyik kutyákat fogja legközelebb, mik a tervei?
Anikó
|
Tisztelt Attila.
Nagyszerű hír.
Nagyon szépek a kicsik meg persze a szülők is, és figyelem folyamatosan a feltöltött képeket.
Szépek nagyon és már jó nagyok is. Az időpontot majd akkor még egyeztetjük.
Üdv: Gábor
|
Kedves Attila és Családja,
Szerencsésen megérkeztünk Halásztelekre, az úton végig jól aludt a kiskutya. Itthon pillanatok alatt beilleszkedett, remekül viselkedik. Bruno németjuhászunk nagy szeretettel fogadta, hordta neki az összes játékát, nagyon összebarátkoztak, most is éppen a kertben járkálnak együtt. Hamvas nagyon bátor, már most látni, ki és mi lesz belőle.
Üdvözlettel: B. Katalin
|
Tisztelt Nagy Attila Úr!
Köszönjük szépen, megkaptuk Bere törzskönyvét. Ma voltunk veszettség elleni oltáson az állatorvosunknál. A mérlegelés eredménye: 24.1 kg.: Bere nagyon jól van, életerős, jókedvű és ha a saját ételéről van szó a 7 éves pulinkat is helyrerakja. Egyébként jóban vannak.
A képekkel még adós vagyok, kapacitálom a nejemet a következő levélig, nálunk ő a számítógép felelős.
Szóval felénk egyebekben minden rendben van.
Remélem Önök is jól vannak!
Tisztelettel
Sz. Ádám és Kitti
Miskolc
|
Kedves Attila,
Megkaptuk a Származási Bizonyítványt, köszönjük. Hamvas nálunk a Minka nevet kapta, ősi magyar női név. Nagyon szépen fejlődik, mindenkihez kedves, aki házon belül van. Idegenekkel viszont igen tartózkodó. Valósággal imádják a kollegák, nagyon szeretetreméltó, a macskákat sem kergeti. Nagyon okos, nem tanítottuk rá, de már minden ajtót ki tud nyitni. Németjuhász Brunónk a mai napig nem tudja megcsinálni. Rengeteget foglalkozunk a kis komondor Minkával és ez bizony meglátszik rajta. Pórázon is tud már menni szépen, pedig eleinte megsértődött és lehasalt a földre. Türelemmel és szeretettel mindent el lehet nála érni. Majd küldök néhány képet róla.
Tisztelettel üdvözli
B. Katalin
|
Kedves Nagy Úr!
Nagyon köszönöm a tanácsát. A kutyus határozottan nem kövér, s megnyugtató, hogy a testvérkéje is ugyanígy növekszik. Nagyon féltem a csontjait és az ízületeit, éppen ezért választottam neki az Acanát, ami állítólag garantálja a megfelelő fejlődést a nagytestű kutyák számára, s megelőzi pont az Ön által említett problémáknak a kialakulását.
Különben rendkívül okos, egészséges és boldog kutyus, rettenetesen akaratos, de egyáltalán nem agresszív. Hihetetlen gyorsan beilleszkedett a családba egyébként, Zsivánnyal is hamar elfogadták egymást, néha persze oda-odaszólogatnak egymásnak, de összességében nagyon jól megvannak. Remélem, hogy még a nyáron meg tudom majd szerezni neki élete párját is - szívesen élnék korábbi felajánlásával, s a kennelválasztásban kérni fogom majd a segítségét, ha minden jól megy, akkor úgy 3-4 hónap múlva.
Még egyszer köszönöm a segítségét, üdvözlettel: O. Krisztina
|
Vissza a lap tetejére
|