Törzskönyvezett kiskutyák kaphatóak 2020 október közepi elvitellel.Bemutatkozás:Üdvözlünk minden kedves látogatót megújult honlapunkon, reméljük a honlap böngészése, olvasása közben kellemes időtöltésben lesz részük. A honlap készítése során arra törekszünk, hogy az érdeklődő számára minél szélesebb körű, valós információt nyújtsunk a Komondorról, tenyészetünkről, munkásságunkról. Fodros Ferkó Fanny
Nagy Attila vagyok, feleségemmel Andreával és gyermekeinkkel, Attilával és Richárddal együtt neveljük, tartjuk a komondorokat. A Komondor kutyafajtával 1993 óta, immár 20 éve van szoros kapcsolatunk, 2011. április 09-től a Hungária Komondor Klub tenyésztési tanácsának vagyok a tagja. (A pályázati anyag megtekinthető itt!) Kennelünk neve KISGESZTELYI-HARCOS. Ez a kennel név még az első lakóhelyünkről származik, mivel korábban Borsod-Abaúj-Zemplén megyében laktunk, Gesztelyen. Időközben úgy hozta az élet, hogy Magyarország nyugati felébe költöztünk, egészen pontosan a Bakonyba, Zircre. Ez a kisváros Veszprém megyében található. A komondorral az első kapcsolatunk 1992-ben, egy fotó alapján kezdődött. Amikor ezt a fotót megláttuk a feleségemmel, úgy döntöttünk, hogy nekünk minden képen szükségünk van egy ilyen kutyára. Ekkor még a komondor belső tulajdonságait nem ismertük, de a külseje teljesen lenyűgözött minket. 1993-ban meg is vásároltuk az első 4 hónapos komondor kiskutyánkat, mely a BÓDVAMENTI-ZSINÓROS ARAMIS névre hallgatott. Az eltelt idő alatt csak fajtatiszta, törzskönyvezett komondor kutyáink voltak, és a mai napig is ezt a csodálatos kutyafajtát tartjuk. A komondornak nem csak a külseje lenyűgöző, de a belső értékmérő tulajdonságai is, mint például a szeretete, tanulékonysága, hűsége, és nem utolsó sorban bátorsága. A családban a kutyákkal együtt nőtt fel Attila, valamint Richárd nevű fiunk is, ebből kifolyólag ők is nagyon szeretik a kutyákat, soha nem okoztak problémát a gyerekeknek és nekünk sem. A komondor egy nagyon kemény területőrző kutyafajta, de amilyen kemény az idegenekkel szemben, olyan gyengéd a családtagokkal és a területén élő más háziállatokkal is. A komondor csak fehér színben létezik, a legnagyobb testű ősi, magyar pásztorkutya, melyet elsősorban tanyák, majorok, nyájak, csordák őrzésére használtak az őseink. A komondor minden körülmények között önálló döntésekre képes kutyafajta, a rábízott területet, értékeket minden körülmények között megvédte és a mai napig meg is védi azt. Ezen bátor tulajdonsága miatt fordult elő az a szomorú helyzet a II. világháború után, hogy a komondor, majdnem teljes egészében kipusztult. Mivel az Orosz, valamint a Német katonák csak úgy tudtak a tanyákon, falvakban, majorokban élő magyar emberekhez bejutni a tulajdonos engedélye nélkül, hogy a kutyákat le kellett, hogy lőjék, mert a komondor idegen élőlényt nem igazán hajlandó beengedni a saját területére. Egy esetben engedi meg, mégpedig akkor, ha ehhez a gazdája is hozzájárul. A II. világháború után, egy pár lelkes tenyésztő, komondort szerető ember felkutatta a még meglévő egyedeket, majd ezen egyedek tenyésztésbe állításával megmentette a komondor fajtát, mint ősi magyar pásztorkutyát. Napjainkban kb. 2.000 db egyed található kis hazánkban, évente kb. 350-400 egyed születik. A világ, szinte minden táján feltalálható a komondor, hazánk után legnagyobb számban, az Amerikai Egyesült Államokban található, kb. 1.500 egyedszámmal. Imkó Ennek köszönhetjük most azt, hogy a KOMONDOR, mint a kutyák
királya jelenleg is közöttünk lehet, és a rengeteg jó tulajdonságait
élvezhetjük. A KOMONDORT a 32/2004.(IV.19.) OGY határozat védett,
őshonos állattá nyilvánította, úgy is mondhatnánk, hogy az egyik
nemzeti kincsünk. Fodros |